Belovainé Bakos Erika: A remény
A remény most eltűnt, köd az arca.
Szétfoszlott végleg, szerteszét.
Lélegzetemnek csend a hangja,
imádkoznék, de nincs kiért.
Elfojtott dühödnek nincs alapja.
Nem kérek elnézést, nincs miért.
Mégis úgy érzed, hogy hibáztam,
De, nem hagynálak el semmiért.
Mással sétáltam tegnap este,
mert te nem voltál ott velem.
Haragszol azóta, bánt ez engem.
Üres lyuk tátong a szívemen.
Szerelmünk viharos, mint a tenger.
Néha szomorú fénytelen,
máskor aranyló fényben csillog
a véget nem érő végtelen.
Ilyen a szerelmünk: béke és harc.
Szomorúság, vad érzelem.
Mégsem kívánok semmi mást én,
csak megpihenni a szíveden.
Tudom, ha holnap újból meglátsz,
elszáll szívemből a harag,
mert szeretsz.
Szívedben gyökeret vert a szerelem,
S ez örökre így marad.