^Ugrás felülre

Bakó Tibor: A fa

A Mennynek nagy csűréből fénylő mag szállt alá.
Hamar elkezd csírázni, mert jó földet talált.
Szárba is szökkent, s nőtt sok ágacskája,
De zsenge hajtásait csúnya féreg rágta.
Kiéhezett állatok is megtépkedték őt;
S mégis így szólt: Csak egyetek levélkéimből!
Nagy fává fejlődött, mert jó talaj táplálta.
Sűrű és terebélyes lett lombkoronája.
Vaskos ágain ízletes gyümölcs érett,
Volt ki szakajtott ebből beteg testvérének,
Olyan is akadt, ki kövekkel dobálta meg;
De ő csak így szólt: Egyétek gyümölcseimet!
 
Egyszer férfiak jöttek kezükben fejszékkel.
Azon tanakodtak, a fát hogyan vigyék el,
Mert akik szerették, testükkel védték,
De végül a favágók őket elkergették.
A szerszámok dolgoztak, nedv csurrant a sebből;
Ő mégis így szólt: Egyetek gyümölcseimből!
 
A vastag fát az ácsok gerendának vágták.
Tudták, hogy valakinek nyomja majd a vállát.
E súlyos keresztet egy EMBER cipelte,
S Őt a hóhér ezen megfeszítette.
És a fa helyett most ez az EMBER szólalt meg:
-Atyám! Bocsásd meg nékik; nem tudják mit cselekesznek.