Farkas Sándorné: Ízzó csillag lángja
Szívem, mint ízzó csillag,
Vérem, mint forró láva,
Hitem lobogó lángja gyújtja lángra.
Fény ösvényén barangol,
Tekintetem másról-másra,
Elém kerül saját arcképem mása.
Mint egy lehulló csillag,
Tűnik el a sárba.
Úgy tűnik el, mint fény az éjszakában.
Oda izzó fénye, s lobogó lángja,
Olyan lesz, mint kihűlő láva.
Fénylő csillag mindhiába járja,
Ő már nem gyújtja lángra.
Lábaimnál már nem folyik láva,
Szürke hamuvá lett mára,
Ifjú korom lobogó lángja.