^Ugrás felülre

Terhes Gábor: Algyő, a Tisza kincse

Visszatekintek hosszú évszázadokra,
Merengve figyelem népek vonulását,
És felvirradt Árpád fejedelem Napja,
Mikoron teremtett nemzetünknek hazát.
 
Jó Tiszánk tanúja volt e teremtésnek,
Éltető vizével megalkotta Algyőt,
Hont alapítottak hős magyar vezérek,
És tisztelettel áldották a Teremtőt.
Nem pusztán írásban él őseink lelke,
Közöttünk léteznek, létük halhatatlan,
Itt van sejtjeinkben, örökre jegyezve,
Bekódolva génjeink láncolatában.
 
Ennek tudatában írom soraimat,
Algyőnek szánom szívbéli ajándékul, 
Idézek dicső magyar évszázadokat,
Szívemre a világ szeretete borul.
 
Szeretet nélkül földjén senki sem élhet,
És nem ragyogna kincse magyar hazának,
Legyen áldásos az emberi természet,
Melyre nemzetet tartó értéket bíztak!
 
Algyő számomra hatalmas ékszerdoboz,
Amelyben igazgyöngy minden magyar lélek,
Hűséges legyen teremtett hazájához,
Maradjon őrzője e szent örökségnek!
 
Tisza szőkesége Algyőt aranyozza,
Legyenek ékkövek Nap, Hold és Csillagok,
Életét táltosok harcos lelke óvja,
Kikre áldó emlékezettel gondolok!
 
Kóboroltam fűzfák, kőrisek között,
Elmerengtem eleven legendák során,
Szellő fújta a múltról felszálló ködöt,
Térdre borultam Algyőért imádkozván.
 
Történelmi idő csak embernek hosszú,
Isten számára pillanat töredéke,
Kerülje világunk pusztító háború,
Viruljék Algyő alkotó békessége!
 
Templomában áhítat uralja lelkem,
A Faluház kultúránknak adott szentély,
Áldom Istent, hogy újból visszatérhettem,
Holtomig kísérj honszerető szenvedély!
 
Veled vagyok Algyő, magadra nem hagylak,
Védelmembe vettem igazgyöngyeidet,
Kiket befogadtál, örökké áldjanak,
Adjon Neked Isten kincset termő létet!