B.Hargitai Margaréta: Nyomot hagyni

 

A … művelődési házának vendégkönyvét eredetileg egy a falu szülöttének kiállítás megnyitójára készítették. Aztán valahogy ott felejtődött.. Ma már üzenő füzetként, panaszkönyvként funkcionál. Nézzünk ebből néhány bejegyzést.

 

Nusikám, valaki leszedte a képeidet! Tudsz róla? Rózsi néni

*

A takarítónő trágár szavakat használ.

*

Én vagyok a takarítónő, és kijelentem, hogy nálam a szar szó nem trágárkodás, hanem szaknyelv. Aki pedig rondán mer itt beszélni, annak kimosom a száját szappannal. Elvégre ez még mindig a művelődési ház! Ancsa

*

Hogy keménykedik valaki! Bezzeg ilyet lehet a művelődési házban, ugye?

*

Nem tetszett az igazgató új nyakkendője az iskolások előadásának megnyitóján. Egyáltalában nem illett hozzá sem, meg az alkalomhoz sem.

*

Nem hiszem, Andris, hogy ezt itt kellene szóvá tenni. Levi

*

Nem is én írtam hanem a Gyuszi szerintem. Andris

*

hüje vagy ez a tibcsi irása pali

*

Gyerekek, ide nem írunk ilyen bejegyzéseket, ez a könyv vendégkönyv. 4.b! Hiába vagytok itt vendégek, arról szabad csak írni, ami tetszett. Imelda néni

*

Láttátok tegnap, hogy a Móni meg a Feri??? L.

*

Túl hangos volt a tegnap esti zenekar, ne hívjanak több ilyet, a Petőfi utcában is lehetett hallani, nem tudtam elaludni tőlük. Bözsi néni

*

Igen, és a kutyák is meg voltak tőlük veszve, akkora zenebonát csináltak, meg durrogtattak, mintha az oroszok lőnének. Szegény Morzsikámat még másnap délután is alig tudtam előcsalogatni. Pityu bácsi

*

Ugyan már, ez volt a legmenőbb buli, ami itt volt a faluban! Mindig arról rinyálnak az öregek, hogy a fiatalok beköltöznek a városba. Aki meg itt marad, az meg sose bulizzon? És ha hangos? A Bözsi néni olyan süket, mint az ágyú, sose köszön vissza anyámnak meg nekem se. Pont a mi bulink zavarja? Igi bá, nehogy a kutyák fontosabbak legyenek, mint mi! Igenis, kérünk még sok ilyet! Jó, hogy ide is hívnak kúl bandákat. H.J.

*

Szerintem fontos, hogy egy művelődési ház idehozza nekünk a kultúrát. Jó lenne több gyerekműsor. Csak azokra be is kellene fűteni, mert a kisfiam, Marci két hétig tüsszögött a Süsü után.

*

Mér, nem okádott tüzet a sárkány?

*

Neked meg mi bajod van? Fontos dolog a fűtés, nálatok is van otthon, gondolom, bocsánat, hogy szóvá merem tenni. Aztán meg idepoénkodsz, és még alá sem írod. Anyukám hívott, hogy valaki beszólt a panaszomnak. Szégyelld magad. Most megint bejöttem, hogyválaszoljak. És mindenképp kell a fűtés, nem csak a gyerekeknek, de az időseknek is! Tóthné Kovács Tímea

*

Nem, a Móni biztos nem. A Ferivel pláne. Az csak a csicskája. Ő a bálint után fut. Nem lehet, hogy a Nikit láttad a Ferivel? Vagya petrát? nagyon hasonlítanak.

*

Kedves Tímea!

Én láttam, hogy egészen alul tetszett öltöztetni a Marcikát, nem az évszaknak megfelelő ruházatban tetszett hozni, a fűtés jó volt, mert én magam csavartam fel aznap reggel, még a munkaidőm előtt bejöttem direkt ezért, 7.30-kor, szóval a délutáni előadásra a ház épp eléggé át volt melegedve, vagy máshol kapta el a tüsszögést, ne tessék engem hibáztatni.

tisztelettel: Nagy János gondnok.

*

Ma elsők lettünk a csapatversenyen. Mi vagyunk a legszuperebb csajok. Aranykák: Ági, Flóra, Rebi, Márti

*

Kiégett a sloziban a villany, Jani bá! Leszel szíves megjavítani? Anti

*

Nusikám, végül a képeidet visszakaptad? Vagy ellopták? Én már semmin se csodálkozom. Hívjam ki a rendőrséget? Vagy mégis hazavitte neked valaki? Ölellek: Rózsi néni

*

Kedves Rózsi néni, az installációt lebontották, a képek hazakerültek a művésznőhöz, tessék megnyugodni. Takács Antal Sólyom - intézményvezető

***

Makkai Balázs: Bunkócska

 

A Honvédség Művészszázada Hódmezővásárhelyen állomásozott. Az alakuló tér betonjáról mandinerben verődött vissza a nyári hőség, miközben zenészszakaszunk a díszlépést gyakorolta. Sajgott a talpam, s minden alkalommal, ahogy odacsaptam a flaszterhez, a bakancson keresztül is átsütött a beton forrósága. Gyakorlóruháinkon egyre növekedtek a verejtékfoltok, a sapkák alól kövér izzadságcseppek menekültek a tarkó felé.

- Nóta! – vezényelt Tóth főtörzsőrmester, hogy kínjainkat tovább növelje.

Tóthot mindenki utálta, háta mögött csak Bunkócskának hívtuk. Neki könnyű volt, egy diófa árnyékából nézte a szenvedéseinket. De a parancs, az parancs, hát nyöszörögni kezdtük a „Kossuth Lajos azt üzente” című nótát. – Nem hallom! – kiabálta a főtörzs.

- Milyen Lajos? – kérdezte mellettem Gregor.

• - A Czinege – válaszoltam. Gregor nem volt egy észkombájn, de kiváló dobos hírében állt, s magam is tapasztaltam, milyen pontosan veri a kettő-négyet.
• Az nem jó. Nem jön ki az ütem – mondta, én meg ráhagytam. Úgysem tudtam szólni a forróságtól. Délibábos delíriumban egy medencét láttam, amelynek partján napernyő alatt ülve áztatom a lábamat a vízben. Bár a lábam tényleg vízben volt.

 

A szakasz a másnapi díszszemlére gyakorolt. Szegő dandártábornok érkezik, s a delelő nap alatt énekszóval és díszlépésben fogja őt a század köszönteni. Bunkócska szerint a delelő nap alatti menetelésre csak delelő nap alatti meneteléssel lehet felkészülni.

– Mint Mexikóban a focisták! – harsogta. – A baráti szovjet csapattal való összecsapásra déli futással készültek! Maguk jóval szerencsésebbek, hogy nem lettek focisták! Most nem kell a déli nap alatt futniuk! Csak könnyed séta, énekszóval!

Esténként a körletben válogatott halálnemeket agyaltunk ki a főtörzs részére. Tóni, a tubás szerint elég lenne egyszer bakanccsal alaposan megsimogatni.

- Gyerekek, azt nem lehet. Nem bánthatjuk – vétózta meg az elképzelést Herczeg. Az ő szavára azért is illett figyelni, mert egy krumplivirág volt a gallérján, őrvezető volt. Herczeg a seregben is főnöknek érezte magát, mint bármelyik karmester egy zenekarban. Soha, egyikük sem hiszi el, hogy nélkülük is tudjuk fújni a kürtöt, és tudjuk húzni a vonót. Merő véletlenségből Herczeg is karnagyként végzett a Zeneakadémián. Pedig karnagy nélkül van zenekar, de zenekar nélkül viszont nincs karnagy.

• - S ha nem mennénk el a holnapi díszszemlére? – vetette fel Gregor.
• - Hülye vagy? – intettük le. – Az parancsmegtagadás. – mondta egyik. – Az hadbíróság. – tromfolt a másik.

A megoldást az operaénekes Szuhay adta. Szuhay értelmes srác volt, egyetlen hibája volt, hogy folyton a Bohéméletből énekelte az Ó, Mimi, visszatérsz-e még című áriát. Mivel mi is kedveltük a könnyűzenét, gyakran mondogattuk neki: Szuhay, ne áriát, énekelj inkább Hungáriát!

- Gyerekek – mondta – zenészek vagyunk, nem? Akkor mi ez a Rambo-stílus? Zeneileg oldjuk meg! Úgy tegyük helyre, hogy észre se vegye!

Szuhay bitang jó tervet vázolt fel, egyetlen bökkenő volt csupán, hogy megvalósíthatatlan.

• Figyelj, Szuhay! Ez nem egy padlásszobában játszódó Bohémélet! Ez egy laktanya! – mutattam körbe a körletben.
• - Nem jön ki az ütem – világított rá dobosunk a terv egyik hiányosságára.

Szuhay fölemelte az ujját, mint Rodolfo, amikor Mimivel énekel duettet a padlásszobában.

• - Viszont végén csattan az ostor! A refrénnek pontosan ott és akkor kell szólnia, amikor Tóthhoz érünk.

A terv viszont igen tetszetős volt. A szovjet mozgalmi dal refrénje, amit Szuhay javasolt, teljesen Tóthra illik. Igen, pontosan értettem, hogy miért mondta Szuhay, hogy csattan az ostor.

D-mollban van – csatlakozott a beszélgetésbe Vukán. Vuki zeneszerzést tanult, ezért úgy néztünk rá, mint pápa a Teremtőre. – De egy kottapapír, s átírom, hogy - énekelhető legyen.

Míg Vuki áttranszponálta Szuhay ötletét, Gregorral az alakuló térre mentünk, s az ütemeket számoltuk. Pontosan hol fog tartani a menet, mikor indítani kell a verzét, s hanyadik ütemre jön a feszes vigyázz, Tóth és a teljes parancsnokság előtt. Gregor azonban nem jutott előre.

- Mi van? – kérdeztem.

• - Nem tudom, hol fog ülni Tóth.

Erre valóban nem gondoltunk, ahogy az ügyeletes tisztre sem, akinek feltűnt, hogy föl és alá masírozik a két katona.

• - Maguk mit csinálnak itt? – förmedt ránk.
• - Jelentem, hazámat szolgálom! – vágtam magam vigyázzállásba a tiszt előtt.

A tiszt nem tudott erre mit felelni. Mert hát mit lehet mondani a szolgálati szabályzat ezen fordulatára? Egyet nem érteni nem lehet vele. – S maga? – kérdezte Gregort. Társam a lehető legjobb választ adta.
– Szintén zenész.

Ahogy a tiszt távozott, Gregorhoz fordultam.

• - Gyere velem! – szóltam, s a művészszázad másik szakaszához indultam. A színészeknél szolgált egy igen tehetségtelen növendék, a Kónya. Róla annyit kell tudni, hogy ő volt a század írnoka, s így hozzáfért a szemle tervéhez. S Kónya valami furcsa megszállottságtól hajtva mindig velünk akarta énekelni a Hungária-slágereket.
• - Ide figyelj, Kónya! Még mindig akarsz velünk játszani? – Kónya nem válaszolt, csak bólintott, – Tudsz te egyáltalán énekelni? – Kónya tagadólag megrázta a fejét. – Akkor alkalmas vagy, fel vagy véve.

Kónya megmutatta, hol fog elhelyezkedni a parancsnokság, s hol fog állni Tóth a díszszemle idején. Vukán pedig nem csak A-dúrba forgatta a dalt, hanem alsó- és felső szólamot is írt hozzá.
– Gyerekek, ezt a szart még senki nem énekelte három szólamban, bevonulunk a történelembe.

• - Elég lesz holnap az alakulótér is – vetettem oda.

A kotta felett csoportosultunk, s egyként próbálgattuk a szólamokat. Közöttünk csak Szuhay volt képzett énekes, de fülhallása és zenei tudása mindannyiunknak volt, így ettől többre nem is volt szükségünk.

• - Néma próba! – intett minket Herczeg, mivel már bőven a takarodó után voltunk.
• - Gregor! Tudod, hol kell majd belépni? Kijön az ütem?
• - Nyugi van, fiúk! Kijön az.

Éjszaka néma próbát tartottunk, vagyis alig hallható hangokkal készültünk az előadásra. Vukán zseniális munkát végzett, egy koncertteremben oltári jól szólna a három szólam.

Másnap izgatottan álltunk az alakulótér bejárata előtt. Gyakorlóruhánkon egy gyűrődés sem volt.

• - Szakasz vigyázz! – vezényelt Herczeg. Bakancsunkon hanyatt csúszott a napfény, úgy kihúztuk magunkat.
• - Lépés in-dulj!

Alaposan odavertük a bakancs talpát. A giliszták agyrázkódást kaptak, a vakondokok pedig ausztrál vízumért folyamodtak. Gregorra néztem. Láttam, hogy magában számol. Amikor egy basszuskör után Gregor megadta a jelet, három szólamban kezdtük el énekelni a jól ismert mozgalmi dalt.

- „Sose hallok olyan, gyönyörű nótaszót, amilyent sihedernyi koromban” – Szuhay tenorja betöltötte az alakulóteret, s basszuskísérettel emelkedett a díszpáholyig. - „A szívembe nyilall ez a bús, régi dal, kicsordulnak a könnyeim nyomban.” – tammtamm, támogatták a bakancsok, mint megannyi ütős hangszer.

Ekkor értünk pontosan Tóth elé. Herczeg vezényelt. – Tisztelegj!

A szakasznyi nyak, mintha zsinórón húzták volna, fordult Tóth főtörzsőrmester felé, s megannyi torokból zúgott a refrén: „Hej, Te Bunkócska, te drága! Hej, te eleven fa gircses-görcsös ága, te drága!”

Tóth riadtan nézett fel a díszpáholyba. Szegő pedig alig tudta leplezni röhögését. S lett-e folytatás? Leszerelésig Kónyával a szólóban kénytelenek voltunk Hungária-számokat játszani a kantinban minden péntek este.

Borzasztó hamisan szóltak.

****

Rengei Tímea: Kis hal

Kis András úgy érzi, nem becsülik meg eléggé a munkahelyén. Ötödik éve koptatja maga alatt ugyanazt a gurulós széket, és ez idő alatt még egyszer sem esett szó az előléptetéséről. Igaz, nem is nagyon küzdött érte, na de ennyi fizetésért minek tépje magát? Ő aztán nem fog túlórázni. Elvégzi, amit rábíztak, aztán csókolom. Kalap, kabát! Igaz, háromtól már csak lesi a monitor jobb alsó sarkát, hogyan múlnak-nyúlnak, vánszorognak a percek a munkaidővégét jelző négy óra felé. Tudna még mit csinálni, csak éppen az nem tartozik a munkakörébe. Ha ma megcsinálja, holnaptól már elvárás lesz, úgyhogy köszöni, ebből nem kér, ilyen csapdáknak nem szabad bedőlni. Ennyi fizetésért nem. Keressen másik helyet? Na persze, az majd ennél is rosszabb lesz. Fortyogva nézi, ahogy főnöke kettőkor hangtalanul suhan át a folyosón, akár egy szellem. Nem néz se jobbra se balra, a héten már harmadjára tűnik el ilyen korán, pedig még csak csütörtök van. Mindezt az ő fizetésének négyszereséért!

András régóta úgy gondolja, ő ennél többet érdemel. Több fizetést, bónuszt, juttatásokat, saját irodát. Ő mindig itt van nyolcra, és négynél hamarabb sosem megy el. Nem csacsog a konyhában, nem jár le dohányozni. De fizetésemelésről hiába álmodik. A kávé ingyen van. Finom, friss pörkölés, drága kávéfőzőből. Kávézóban legalább 700 forint lenne egy csésze. A próbaidő lejárta után - amikor szó sem esett több pénzről - kóstolta meg először. Benyomta a gombot, ötöt töltött magának. Bólintott. 3500. Nem is rossz. Sosem volt odáig a kávéért, de majd itt rászokik. Keserű. Még fél liter tejjel felhígítva sem talált benne semmi élvezetet. Cukrot tett bele, az is van, kockacukor kis dobozban, ami jó, mert amikor már csak egy sor marad az alján, észrevétlenül el lehet vinni. Később újra kisomfordált és belerejtette a táskájába. És ez így megy azóta is. A kávétól ugyan annyira rosszul lett, hogy nem mer vele többet próbálkozni, inkább indulás előtt teletölt vele egy termoszt, az asszonynak jó lesz, legalább otthonra nem kell venni. Ha már a cég nem gondoskodik róla, majd ő gondoskodik magáról! Otthon a szerzeményei belülről feszegetik a konyhaszekrény falait, aminek ajtaját lassú mozdulattal lehet csak kinyitni, nehogy kizúduljon a tartalma, tágasabb helyet keresve magának. András mégis talál helyet az újabb doboz kockacukornak a teafilterek, só, bors, egy halom szalvéta, fogpiszkáló, még több cukor, mosogatószivacs és WC papír mellett. A hűtőben 10 liter laktózmentes tej, ezt is a cégtől hozta. Nem mintha bárki egészsége kívánná így, egyszerűen ez a drágább. Kevesebbel pedig nem éri be. Az asszony könyörög, csömöre van a tejbegríztől, tejberizstől és pudingtól, és egyáltalán mindentől, amibe tej kell. András fütyül rá. Ennyi jár neki. Az asszony toporzékol, nem akarja termoszos kávéval kínálni a barátnőit. Kávéfőzőt követel és rendes kávét. Pont olyan jó ez a kávé is – mondja mindig András. - Nem fogunk még ezért is fizetni.

A mai nap különleges. Kis tasakos mézeket tettek ki a konyhába. Nem is valami olcsó fajtát, hanem rendes termelői mézet. Akác, hárs, selyemfű és levendula. Erre bezzeg telik! Andrásnak felcsillan a szeme. Évek óta nem volt semmi elvihető újítás. Amikor kiürül a konyha, András kioson, és a zsebében néhány mézzel tér vissza.

Hogy fog örülni a kis méznek az asszony! Elegáns szállodákban raknak ki ilyeneket a reggelihez, hogy megmutassák, ők igazán törődnek a vendégeikkel. Ezt rakja az asszony a barátnőinek a kávé mellé!

Másnap alig tud figyelni a munkájára. Az iroda négyszintes, miért érné be a saját konyhájukkal? Délelőtt a legfölső emelet konyhájába settenkedik be, persze olyankor, amikor üres a helyiség. A kommandós nadrágja van rajta, még évekkel ezelőtt erőltette rá az asszony, hogy „hordjon valami vagányabbat”. Badarság. De most kifejezetten jól jön. Idétlen zsebek díszítik idétlen helyeken. Viszont zsebenként 10 méz is elfér benne! Zsákmányával visszaoson a helyére, belerejti a mézeket a táskába, majd jöhet a következő konyha. Délután háromra már csordultig tele a táskája mézzel. Mámoros boldogságban úszva várja a négy órát. Felöltözik, táskáját átveti a vállán. Biccent a kollégáknak, rég nem érzett elégedettséggel lépked a folyosón, amikor a HR vezető sietős léptekkel fordul be a sarkon.

• András!Robi, Arnold! Gyertek velem az irodába!

Kollégái felállnak, mindhárman értetlenül követik a nőt, aki egy kis irodába tereli őket.

• Ne haragudjatok, de nagyon fontos, hogy beszéljünk. Egy elég kellemetlen téma, ami a ti osztályotokat érinti. Nem szeretném, hogy bármilyen pletyka kiszivárogjon, így amit most mondok, kezeljétek bizalmasan.

András fészkelődni kezd a székében. Az övék az egyik legunalmasabb osztály az irodában. Mégis mi történhetett?

• Egy ideje élünk a gyanúval, hogy visszaélések történnek a cégnél.

A nő mereven András szemébe néz, akit hirtelen elönt a forróság, a kabát alatt érzi, ahogy inge átnedvesedve tapad a hátához, izzadt tenyerét táskájához szorítja. A nő folytatja.

• A héten vált egyértelművé, hogy lopnak a cégtől, és a ti osztályotok érintett az ügyben.

András elszédül. Hát persze! A biztonsági kamerák! A hétvégén lettek felszerelve. Jobb kezével görcsösen szorítja a mézektől dagadó táskáját. Nem bírja tovább.

• Tessék! – leemeli a táska tetejét, tartalmát az asztalra önti. – Visszaadom! Én… Visszaadom!

A mézek vidáman gurulnak szanaszét az asztalon, a vakmerőbbek még a földre is leugrálnak. A nő megütközve néz rá, munkatársai látszólag nagy erőfeszítések árán fojtják vissza kibuggyanni vágyó nevetésüket.

• András – szól a nő felocsúdva megdöbbenéséből. – Hacsak nem küszködsz halálos torokgyulladással, legyél szíves visszarakni a mézből, hogy másnak is jusson. És most folytatnám.

András nem érti. Remegő végtagokkal zuhan vissza a székbe. Már csak beszélgetésfoszlányok jutnak el a tudatáig. A főnökük… Sikkasztott… Kirúgták.

Másnap azonnali hatállyal felmond ő is. Nem ellenkeznek, van elég bajuk. Összepakolja a holmiját, a konyhában megtorpan…Búcsúzóul még talán el kellene vinni valamit. Gyorsan odébb áll, mi lesz, ha a portán megmotozzák…? Biztosan kipakoltatják a táskáját is. Még egy ilyen megaláztatást nem élne túl. Kilép a bejárati ajtón, a kutya sem törődik vele. Mérgesen visszanéz. Jól elbántak vele! Hálátlan banda! Legalább egy tányért még elhozhatott volna.