1. helyezett: Zelenka Brigitta
Zelenka Brigitta: Keresnéd…
Mintha eltűnne néha nyomtalan,
nem ér el hozzád már a Szó,
s míg vívod a harcod céltalan,
az utolsó fényt is felfaló
kétség húz kőfalat köréd.
Kihúnyt a tűz, véled, nincs tovább,
parazsat nem éleszt sötét,
s lépted is egyre tétovább.
Keresnéd…Biztatlak, rajta hát!
régmúlt gyermek lélek-rejtekén
hited derengő hajnalát
megsejted álom-könnyedén,
s a csüggedésben egy gyertyaszál,
szikra-öröm, égi gondolat,
parányi fényben hogyha rádtalál,
ott Valaki megszólít, elfogad.
Mint kósza madártoll a légben
fuvallat-lágyan a bőrhöz ér,
úgy érint meg csendesen, szépen,
átsejlik a félelem ködén,
színeket küld a szivárványban,
kibontja, nézd, a láthatárt,
az estharangszó hívó szavában
az utat Hozzá, te kell megtaláld.
Zelenka Brigitta
Bielefeld, 2018. Nap isten hava (június)
2. helyezett: Jousse Erzsébet
Jousse Erzsébet: Ha költő vagy, dalolj!
Ha fáradt a lelked, nehéz lett a szíved,
ha álmatlanság kínoz, gyötrelem az élet,
csak dalold ki csendben a bús éjszakába,
csak sírja ki tollad könnyeinek árja!
Szavakba fojtsd bele, mire hang nem képes,
dalold el versedben fájó szenvedésed!
Költőt is ér bánat, arra van a tolla,
hogy a szív fájdalmát a világba szórja.
S, ha úgy tartja kedved, ha a Nap rád ragyog,
dalolja el versed, hogy a szíved boldog!
Hogy az ég kékjében bárányhabok úsznak,
madárrajjal együtt vígan hancúroznak.
Napsugaras fényben lágy szellő hint csókot,
dalold azt is versben, bárki lehet boldog!
Lesz, aki olvassa örömöd, bánatod,
ne keresd, hogy miért, csak szóljon a dalod!
S ha kell, legyél lámpás! Világíts az éjben!
Bizonytalanoknak fényt vigyél szemébe!
Harsogjon a dalod, bátorsággal, hittel!
Mutass igaz utat mindig tiszta szívvel!
3. helyezett Mihály Csilla
Mihály Csilla: Mécskanóc
Mi gyújtja még az ajkad égi szóra
e mélysötétben forgó sárgolyón?
Csupán a mennynek síri álma szórja
le rád a titkot, biztató mohón.
Már egyre tágabb űrt feszít a lélek,
miközben újra önmagán kacag;
mivé lesz, hogyha összeroppan s végleg
legyűri majd az egyszerű anyag?
Levettem minden harci maskarámat,
úgy állok itt, a szótlan ég alatt,
mint mécskanóc, ki néha napba sápad,
ha tiszta fényed rajta szétszalad.
Közönségdíjas Gyólay Karolina
Gyólay Karolina: GYERMEKEMHEZ
Hogy elfáradtam, az csak látszat,
türelmem feléd végtelen, s elűz minden árnyat.
Bárhol vagy, szeretetem lágyan simogat,
s óvó karom nyitva tartja a zárt kapukat.
Felhőtlen lelked erőt ad nekem,
te velem vagy, én bárhol is legyek.
Én a fészek vagyok, te a kismadár,
szárnyaidat erősítem, repülni tanítalak már.
Ölelésed mosolyt fakaszt fáradt ajkamon,
csókom nyomot hagy fiatal arcodon,
Karomból úgy engedlek el, hogy már várom,
visszatérj, és elmeséld minden fájdalmad és álmod.
Veled nevetek, ha kacagva örülsz és elűzöm félelmed ,
hozzámbújjva veled siratom el mindazt, ami megsebzett,
mert feléd a szeretetem oly végtelen,
én neked mindig, mindig itt leszek.